Szerző: Erdei Orsolya
A budapesti LMBT éjszakai életből jól ismert DJ, Pongrácz Barbara vállalta, hogy egy órán át zenei karrierjéről és LMBT-kérdésekről faggassam.
Az Oktogon villamosmegállójában találkozunk. Míg eljutunk az interjú helyszínének kiválasztott bárba, amely egyébként fellépései egyik gyakori helyszíne, azon kattog az agyam, milyen érzés lehet, ha a szexuális érdeklődésed kapcsán kérnek fel interjúra. Meg is kérdezem tőle, és azt a választ kapom, hogy nem zavarja, mert vállalja a véleményét minden témában. Na de mégis, nem éli meg korlátnak? Végtére is, elég fura lenne, ha egy heteroszexuálist faggatnék hasonló dolgokról. És akkor itt jön képbe a ,,jó” öreg heteronormatív felfogás lényegi magva, hogy valahogy mindig ki van ez jelölve, hogy kinek szükséges magyarázni dolgokat, és kinek nem. Ilyen kérdéseket is boncolgatunk majd, de előbb megérkezünk. És mindketten búzasört rendelünk.
Hogyan lettél DJ?
Elkezdtünk hiányolni valamit az éjszakai életből, és úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy bulit.
4 évvel ezelőtt néhány barátommal kezdtem el. Volt egy nagy kedvencünk, a Chicken Exit, amit a barátaim csináltak, de sajnos vége lett különböző okok miatt. Abszolút nem tanulta egyikőnk sem magát a DJ-zést, de az egyik barátnőmnek volt hozzá eszköze, tudta, hogy milyen programot kell használni, és teljesen amatőr módon egy laptopról és egy kontrollerről elkezdtünk zenélni. Idővel ez kiforrta magát, elkezdtek megkeresni máshonnan, átalakult a zenei ízlésünk is, meg kialakult az, hogy nagyjából milyen helyekre hívnak.
Milyen stílusú zenéket játszol?
Ez azért érdekes, mert épp most vagyok egy olyan fázisban, ahonnan két irányba is továbbhaladhat ez a pálya. Egyrészt, azokban a bulikban, ahol rendszeresen játszom, ott főleg különböző tematikájú popzene szól. Ezt kívánja a közönség, ez az, ami miatt eljönnek. A mai slágereket szoktam játszani, de itt is igyekszem azért olyanokat megtalálni, ami nem halálra unt. Például bele szoktam csempészni egy-egy érdekesebb vagy alternatívabb számot. Ez az egyik vonal, ami meghatározta az elmúlt 2-3 évet. Ami viszont személyes kedvencem, az inkább a house és a techno (techno-ból inkább a sötétebb része – mosolyog). Itthon viszonylag kevesek számára élvezhető és értékelhető ez az irány a műfajon belül, szerintem viszont nagyon is színes és erőteljes. Szerencsére mostanában gyakrabban adódik lehetőség, hogy ezzel az iránnyal is tudjak foglalkozni. Próbálok egyensúlyt találni ebben, és picit több hangsúlyt fektetni erre a másik irányra.
Mi a legkomolyabb cél, amit el szeretnél érni a zenélésben?
Egyrészt elkezdtem most gyűjteni bakelit lemezeket, ami elsősorban a mostani house és techno vonal, és szeretnék arról megtanulni játszani. Ez technikásabb, és több felkészülést igényel.
Továbbra is azt gondolom, hogy ez számomra egy hobbi, az, ahogy és amilyen szinten most csinálom. Viszont szeretnék eljutni odáig, hogy bárhol tudjak zenélni, ahol elém raknak egy lemezjátszót, ha velem vannak a lemezeim. Illetve szeretnék majd saját zenét is csinálni.
Te egyébként hogy állsz az ilyen címkékkel, hogy leszbikus, meleg, biszexuális, queer, stb.?
Magammal kapcsolatban, vagy általánosságban?
Is-is.
Alapvetően senkinek semmi köze hozzá, hogy én kihez vonzódom, és nem is szeretem ezeket a címkéket. De például a láthatóság szempontjából szerintem fontos, hogy tisztában legyünk ezekkel a fogalmakkal.
Vegyünk egy alap példát, elmegyek egy új helyre dolgozni. (Én elég szerencsés helyzetben vagyok, az előző munkahelyemen sem ért semmilyen atrocitás amiatt, hogy felvállaltam, hogy meleg vagyok, illetve most sem.) Tegyük fel, van egy munkahelyi beszélgetés. Ki mit csinál a hétvégén. Csak azért mert meleg vagyok, nem merem elmondani, hogy nekem mi lesz a hétvégi programom, mert félek, hogy kiközösítenek, diszkriminálnak. Ahhoz, hogy ezekről tudjunk beszélni – mert fontos, hogy beszéljünk róla –, a nevén kell nevezni a dolgokat. Viszont semmilyen más jelentősége nincs.
Az előbb melegnek nevezted magad. Ez az a címke, amivel azonosulni tudsz?
Ahogy visszaemlékszem a gyerekkoromra, már akkor is tök egyértelmű volt, hogy a lányokhoz vonzódom. Nyilván a társadalmi nyomás és a heteronormatív környezet hatására én is próbáltam beállni a sorba, meg nekem is volt barátom, akit nagyon is szerettem. Ettől függetlenül már óvodás koromban nyilvánvaló volt számomra, hogy a lányok érdekelnek.
Te mennyire éled meg a szexualitásod a személyiséged részeként?
Abszolút. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány hetero barátom van. Ez egyrészt azért is alakult ki, mert főleg ilyen közegben mozogtam, de azért is, mert ilyen közegben érzem jól, vagy biztonságban magam. Viszont amikor olyan környezetben vagyok, ahol ez nem lényeges, tehát nem fog emiatt atrocitás érni, és nem egy meleg buliban, vagy hasonló helyen vagyok, akkor nem kap olyan nagy hangsúlyt. Vannak szituációk, amikor fel kell mérnem, hogy kivel állok szemben. Hogy ez számára olyan információ lehet, ami mondjuk kiakasztja a működését (nevet) vagy megbotránkozik.
Úgy gondolom, hogy ugyanolyan jogom van megjelenni egy céges rendezvényen a szerelmemmel, mint bárki másnak.
Ha ezt egy munkahely, vagy akár egy barát nem fogadja el, akkor nincs dolgunk egymással. Máshogy nem lehet. Vannak, akik ezt soha nem merik meglépni, és szerintem ez nagyon nincs rendben, mert pontosan tudom, hogy ez milyen frusztrációkkal jár, hogy milyen boldogtalan tud lenni az ember.
Mi van akkor, ha összeütközésbe kerülsz a pároddal, mert te felvállalnád a kapcsolatotokat, míg ő inkább titokban tartaná? Vagy fordítva.
Ez mindig a két ember játszmája, de azt nem tudni megélni, hogy te szeretsz valakit nem fair saját magaddal szemben. És nem fair azzal szemben sem, akivel szeretnéd együtt megélni. Ha ilyen alapvető dolgokról van szó, ami az egyik félnek tök fontos, a másik fél meg teljesen máshogy kezeli ezt az egészet, és ezt nem tudják megbeszélni, akkor valószínűleg nincsenek egy hullámhosszon, vagy nem ugyanott tart az életük. Szerencsére én még soha nem voltam ilyen helyzetben.
Nálad hogy történt a coming out a családod előtt?
Szombat este volt, amikor hazamentem Székesfehérvárra, és elmentünk bulizni a barátaimmal. Sokat beszélgettünk erről az este folyamán, és amikor sétáltam hazafelé, azon gondolkodtam, hogy ha ébren lesz még anyukám, akkor elmondom neki. Ébren volt. Nem örült annyira, hogy későn érek haza, behívott a szobájába.
Leültem az ágy szélére, és annyit mondtam neki, hogy ,,be vagyok csípve, és azt hiszem, leszbikus”.
És akkor mindketten elkezdtünk sírni. Feljöttek olyan kérdések, amiket akkor még nem tudtam olyan egyértelműen megválaszolni, mint ahogy most. Például, hogy ,,Mi lesz a munkahelyeden, ha megtudják?” – jelzem, ott még egyetemre jártam, úgyhogy ez picikét odébb volt. Feljött az is, hogy hogyan lesznek így unokái, de lényeg az, hogy aggódott, és nem azt mondta, hogy ,,takarodj a házból”.
Nyilván, mint a szülők többsége, aki először szembesül ezzel, feltette azokat a kérdéseket, amiket fel kell tenni, hogy ha nem vagy tisztában vele. Egyébként ő mondta el apukámnak, aki meg olyan szinten lazán kezeli az egészet, hogy mindenkinek ilyen apukát kívánok.
Sokan úgy gondolják, hogy a lányoknak könnyebb a coming out, mert két nő kapcsolata elfogadottabb a társadalom szemében, mint két férfié. Mit gondolsz?
Értem, hogy ez honnan jön. Sajnos egy patriarchális világban élünk, akárhogy is nézzük. Nem akarok címkékkel dobálózni, meg nagyon tudományos szintre helyezni ezt az egészet, de ha abból indulunk ki, hogy a többségi társadalom hogyan gondolkodik, abból, hogy valaki előítéletes – ez nem feltétlenül jelenti, hogy homofób, csak megvannak ezek a kis berögzült társadalmi mintái –, akkor értem, hogy miért gondolják így sokan.
Nem kell nagyon végletesnek, elvakultnak lenni ahhoz, hogy így működjön az emberi gondolkodás. Hiszen amíg nem találkozol ezzel a jelenséggel, amíg nem szembesülsz azzal, hogy a legjobb barátod meleg, vagy vannak a környezetedben melegek, addig a gondolkodásmódod alap beállítottsága olyan dolgokat eredményezhet, hogy például a férfiak számára sokkal vonzóbb tud lenni, ha két nő van együtt, mint ha két férfi.
Ha ebből indulunk ki, akkor értem, hogy emiatt lehet egyszerűbb a lányoknak előbújni. Viszont ennek nem szabadna így lennie, mert az, hogy egy lány előbújik férfiak előtt, nem azt jelenti, hogy kirakja az asztalra a szexualitását. Nem azt jelenti, hogy ,,gyertek, fiúk, csorgassátok a nyálatokat". Ezért is kellene ezeket a beidegződéseket lebontani az emberek gondolkodásában, mert ez is csak a szexizmusnak ad alapot. Egyébként nyilván van olyan is, amikor egy lány megy keresztül egy olyan élethelyzeten, hogy fel sem merül, hogy a lányoknak egyszerűbb lehet.
Amikor szóba kerül a társadalmi normától eltérő szexualitás, sokszor még olyan emberek is csalódást okoznak, akikkel egyébként jól elbeszélgetek. Újra és újra kitermelik ezeket a társadalmi berögződéseket...
Nyilván, ilyennel én is találkozom.
Ha tudom, hogy nem fogja soha az életben megérteni, hogy miért probléma, hogy ő így gondolkodik, akkor egy percet nem fogok arra vesztegetni, hogy ezt elmagyarázzam neki.
Viszont itt kerül képbe a láthatóság szerintem. Ha lehetőséged van arra, hogy ezt vállald, akkor tedd meg, és egyébként is, senki nem mondhatja meg, hogy kit szeress. Nem kell senkinek sem mártírnak lennie. Nem arról van szó, hogy minden körülmény között vállalja fel ezt a dolgot, viszont úgy gondolom, hogy ha nem vállalod fel, azzal is legalább olyan sok problémát okozol saját magadnak és a társadalomnak.
Fontos erről beszélni. Pontosan azért alakulnak ki a téves elképzelések, meg a fóbiák, mert nem ismerünk valamit. Tehát az ismeretlentől való félelmünk vezethet el odáig, hogy valamit elvakultan gyűlöljünk.
Amint képes vagy odáig eljutni, hogy megértsd, miről is van szó, vagy elgondokodj azon, hogy mondjuk milyen lehet annak az illetőnek az élete. Vagy egyáltalán megpróbáld elfogadni és megérteni, onnantól kezdve már nem áll fenn ez a probléma.
Ha már sztereotípiákat boncolgatunk... Milyen valójában egy LMBT buli? Nem kell csoportos orgiákra gondolni, ugye?
Egy meleg buli nem arról szól, hogy orgiát rendezünk, hanem arról, hogy hasonló érdeklődésű emberek elmennek bulizni, és jól érzik magukat.
Bárcsak úgy lenne (nevet). Azt gondolom, mindennek megvan a maga helye. Ez a sztereotípia azért élhet, mert a homoszexualitást – ezt a szót annyira nem szeretem – a szexualitáshoz kötjük.
Azáltal, hogy vállalod és vállalhatod magad, sokak számára példakép vagy. Hogy érzed magad ebben a szerepben? Szeretnél másokat inspirálni?
Ha belegondolok, hogy ez mit is jelent, az első körben megijeszt, mert ez iszonyatosan nagy felelősség. Még soha nem mondta azt senki, hogy ,,te vagy a példaképem”, de ne is mondja, mert jobb, ha nem így van (nevet). De ha valaki ebből erőt tud meríteni, rá tud ébredni valamire, vagy el tud indulni valamilyen pozitív irányba az élete ennek köszönhetően, akkor ennek nagyon örülök. Ez egy számomra is erőt adó dolog.
Fotó: BlueTrip
Szerkesztette: Zrínyi Lilla
Kicsiknek és nagyoknak is több napos táborozásra van lehetőség, amit heti váltásokkal rendeznek meg a nyár folyamán július elejétől augusztus közepéig. A 7-18 éves gyerekekre minden nap vár valami program: naponta kétszer lovaglás, állatok gondozása, kézműves foglalkozások, kincskeresés, és egyéb szabadidős tevékenységek.
A legtöbb emberben felmerül a kérdés: oké, költünk rá többet, hisz elvileg megéri, de mégis mikor jutunk el arra a pontra, amikor már a plusz kiadások lecsökkennek, sőt, az energiatakarékosságnak köszönhetően a pénzünk megtérül? Egy 
A kisfiú Saroot megszemélyesítő Sunny Pawar nekem már az első perctől kezdve szimpatikus volt. Együtt- és át tudta érezni a sorsát. Fiatal kora ellenére tökéletesen jelenítette meg a nagyvárosban elveszett talpraesett kisfiút, akit később nevelőszülők fogadják örökbe.
Nicole Kidman nem tartozik a kedvenc színészeim közé, annak ellenére, hogy Oscar-,díjas és több műfajban is csillogtatta már meg tudását. Mint ausztrál karakter jól hozta a szerepét, bár ez adta magát a származásából ítélve, viszont túl sokat nem tett hozzá a filmhez szerény véleményem szerint. A jelölése számomra meglepő.
