Frappa Magazin

Frappa Magazin

Passzívházban élni olcsó

És felépíteni?

2018. február 01. - r.solya

Solya

Egyre inkább meghódítják a világot az energiatakarékos eszközök. Napelemek, szél- és vízerőművek, különböző takarékoskodó égők. Az emberek mindent kitalálnak, hogy tehermentesíteni és kártalanítani tudják drága bolygónkat.

Kifejezetten nem újdonság, de még nem elterjedt találmány a passzívház, amelynek fő célja, hogy fenntartása minél alacsonyabb összegre rúgjon. Ezt többek között a fűtés majdnem teljes megszüntetésével érik el, vagyis a passzívházaknak szinte nincs is szükségük aktív fűtésre. Minimalizálják a hőveszteséget, és a házban fellelhető összes háztartási és technológiai berendezés által maximálják a hőnyereséget. Sőt, még maga az ember is az ilyen "eszközök" közé tatozik, csupán jelenlétével is hozzájárul a "biofűtéshez".

A passzívházak egyik alapelve, hogy a házat jól le kell zárni a külső hatások ellen kitűnő nyílászárókkal. Ennek egyik elengedhetetlen része a jó épületszerkezet, amely bár egyszerűnek tűnhet, mégis gondos tervezést és aprólékosságot igényel. Az ilyen kialakításnak köszönhetően az üzemeltetési költségek akár 80-90%-al is alacsonyabbak lehetnek, de a komfortérzet és az életminőség is jobb lehet. Ennek azonban ára van.

Éghajlati probléma

A mi éghajlatunk egyik velejárója, hogy lakóépületeinket nemcsak télen, hanem a hűvösebb időszakokban is kénytelenek vagyunk fűteni, amely radiátorokkal, padló- vagy falfűtéssel oldható meg. A nyári hőség miatt viszont gyakran hűtésre van szükségünk, amit hűtőberendezéssel, vagyis klímával lehet kivitelezni.

Emellett a hagyományos épületek esetében a határoló falak, vagy a nyílászárók üvegei kis hőmérsékletű felületeknek számítanak, és sugározzák magukból a hideget, így rossz hatással vannak az ember hőérzetére. A passzívháznál ilyen felületek nincsenek az extra hőszigetelés és a nyílászárók hármas üvegezésének köszönhetően.passzívházak

Ennek egyik legfontosabb tartozéka a szellőző berendezés, ami működése révén az elhasznált és lecserélni kívánt levegő hőjének a 85-90%-át visszaforgatja, és visszajuttatja a friss, oxigén dús levegővel együtt a lakótérbe. Ez a levegő egy úgynevezett talajkollektoron keresztül cserélődik, amely télen a talajhő segítségével előmelegíti azt, nyáron pedig ennek fordítottjaként, a talaj segítségével lehűti.

Mégis mibe fáj ez?

Először mindenképp érdemes megbeszélni és tisztázni egy építésszel, hogy mit is szeretnénk. Hisz az irányt tekintve nem mindegy, hogy

a mai energetikai előírásoknak megfelelő házat vagy energiatakarékos: alacsonyenergiájú vagy passzívház tervezését kezdjék meg.

Ez ház megtervezését bemutatnom felesleges lenne, biztos mindenki tudja, hogy ezek nagyjából miről szólnak: telek kiválasztása és elemzése, engedélykérések, vázlat- és kivitelezési tervek, stb.

Az viszont nem mindegy, hogy minősített, vagy minősítetlen passzívházat szeretnénk magunknak. A minősítetlen változat esetében fennállhat a veszély, hogy bár a kivitelezés olcsóbbnak tűnt, mégsem felelnek meg teljes mértékben a Darmstadti Passivhaus Institut által meghatározott passzívházak követelményeinek. Ennek következményében mégsem olyan házat kapunk, mint amire számítunk. Na, nem a külső megoldásokra kell gondolni, hanem az energiatakarékosságra és a környezettudatosságra, ugyanis az egyik forrás szerint:

A hagyományos építkezéshez képest jóval magasabb műszaki tartalmat, vastagabb szigeteléseket, sokkal jobb nyílászárókat, precízebb munkát, magasabb minőséget lehetetlen azonos áron elérni.

Ha konkrét számokkal kell példálózni, akkor a 2011-es előírásoknak megfelelve egy passzívház minimális építési költsége 230.000-250.000 Ft/m2 bruttó ár között valósítható meg. Ennél alacsonyabb négyzetméter ár már nem elégíti ki az előírásoknak megfelelő műszaki tartalmú épület.

Mennyi idő múlva kapjuk vissza a befektetett pénzünket?

passzívházakA legtöbb emberben felmerül a kérdés: oké, költünk rá többet, hisz elvileg megéri, de mégis mikor jutunk el arra a pontra, amikor már a plusz kiadások lecsökkennek, sőt, az energiatakarékosságnak köszönhetően a pénzünk megtérül? Egy írás szerint a körülményekkel is számolva csupán 8-10 évre van szükségünk ehhez. Bár ezeket a házakat nem lehet összehasonlítani a 20 éve épült családi házakkal, mert a kettő ég és föld, de a műszakilag, komfortérzetet és funkciókat illetően azonos házakhoz hasonlítva nagyjából ennyit kell várnunk. Nem is tűnik soknak, ugye?

Hamis hiedelmek

A rosszindulatú pletyka és a kételkedés mindenhol jelen van, még ennél a témánál is. A gyanakvás persze sosem árt, hisz az újdonság nem minden esetben jelent jót. Mégis milyen kétségek merülhetnek fel jelen esetben?

  • A szigetelésbe egy csavart sem lehet becsavarni, és a rágcsálók is veszélyt jelentenek.
    A rágcsálók ellen a földben 50 cm mélyen fóliával lehet védekezni, így a probléma kiiktatva. A szigetelést illetően pedig a csavar sem probléma, viszont szükség van egy mérnök tervezésére, hogy valóban ne okozzunk kárt saját magunknak.
  • Ha hideg a lakás, nem lehet befűteni.
    Valóban jogos lehet a kételkedés, hiszen a passzívházak egyik elve, hogy nincs szükség fűtésre, a lehetőség kialakítása is minimálisra csökkentett. De ettől függetlenül van beépítve fűtő berendezés, főleg az olyan területeken, ahol rendszeresen csökken a kinti hőmérséklet 0 fok közelébe, vagy az alá.
  • A szükséges szigetelés és egyéb összetevők előállítása és beszerelése több energiába kerül, mint amit meg lehet velük spórolni.
    Érdekes felvetés, de a passzívházak alkotóelemi mind hosszú élettartamra vannak tervezve, így nem kell őket pár évente lecserélni. Nem mellesleg az előállításukhoz szükséges energia többszörösét képesek megtakarítani. A vastag szigetelés pedig az egész épület élettartamát növeli, ezért értékét is tovább tartja meg.

passzívházak

Források: passzivhaz.co.hu, passzivhaz-tervezes.hu, passzivhaz-magazin.hu
Képek forrása: static.koos.hu, www.passzivhaz.co.hu, pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://frappamagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr5413548903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása