Sziki Bálint

A pornóiparban egész kategória épült a tanár és diákja közti vonzalomra, de a filmvilág sem hagyja ki a kínálkozó lehetőséget. Összegyűjtöttünk és újranéztünk 8+1 említésre méltó produkciót, amely az iskolai tiltott viszonyt használja kontextusként. Vígjátékból kevesebb lett... Haladjunk a könnyedtől a komolyabb felé.

.

Hogyan írjunk szerelmet (The Rewrite, 2014)

Erős felütés: itt a tanár csak félig tanár, diáklányból kettő is van, közülük az egyik már elvált anyuka.

Hugh Grant játssza a forgatókönyvírót, aki felett eljárt a siker ideje, és ügynöke tanári állást talál neki, egy jellegtelen kisváros egyetemén. Karaktere szellemes, sőt érdekesnek hat, de meglehetősen érdektelenül áll a tanításhoz és a kollégáihoz. Sokan ismerik korábbi legsikeresebb filmjét, amivel mindenki megrohamozza, egyik diákja viszont rajongását egy könnyen adott viszony formájában fejezi ki. Kurzusa iránt egy idősebb diák, már egyedülálló anyuka is érdeklődik (Marisa Tomei – Őrült, dilis, szerelem), s mint kiderül, a kíváncsiság kölcsönössé válik. Sőt a tanítás maga is mintha átfordulna értelmes, érdekfeszítő, működő tevékenységbe. Az iskola erkölcscsőszének mégis szúrja a szemét az új kolléga viselkedése, és talál okot rá, hogy kirúgassa…

A film nagyon könnyed, gördülékeny, kellemes humorérzékkel írt párbeszédekkel tekint be a hirtelen tanárrá váló, egocentrikus ötvenes férfi szociális érzékébe, kapcsolataiba. Ahol kell, ott el is mélyül, de csak óvatosan és röviden – végig megmarad a vígjáték műfaji szintjén. Nem kifejezetten tűnik életszerűnek, de szórakoztató, igazi limonádé hangulathoz ajánljuk megtekintésre, mert abban a kategóriában viszont értelmes, ügyes megoldás.

.

Abszurd alak (Irrational man, 2015)

Woody Allen remek, krimi jellegűbe hajló vígjátéka egy jónevű filozófust, Abe Lucast (Joaquin Phoenix) helyezi egyetemi tanári posztra, ahol híre megelőzi, és rögtön két nő is elkezd vonzódni személye iránt, mindegyik a maga módján. Egyik a kollégája (Parker Posey), másik egy figyelemreméltó diákja (Emma Stone).

Lucas egzisztenciális válságban vergődik, totális letargia uralja, és mint tanár eleinte nem is bonyolódik semmibe, mert még élni sincs kedve, nemhogy nőzni. Azonban a könnyedség nevében mégis enged a kapcsolatteremtés hívogató szavának, méghozzá mindkét irányba – bár diákjával nem akarna lefeküdni.

A film második fele azt taglalja, mitől és hogyan tér vissza belé az élet, a maga váratlan teljességében, igen intenzíven. Közben pedig egy gyilkossági szálat is követhetünk.

Karakterrajz egy bizonyos életszakaszra, a maga víg tragikumával. A film varázsát a párbeszédek életszagúsága adja: a nyílt, egyszerű, de nagyszerű beszélgetések érett emberek között. Aki szereti Emma Stone-t, itt bőven lesz alkalma csodálni – aki nem, az küszködni fog, mert Emma a darab legfontosabb szereplője, a kiválóan depresszív Phoenix után. A produkció erőssége, hogy vidáman eléri: valóban izgatottan várjuk, mi történik a kiégett filozófussal. Tragikomédia!

.

Okostojás (Rushmore, 1998)

Diák főszereplőnk, Max Fischer (Jason Schwartzman – A Grand Budapest Hotel) egy intelligenciájában koraérett 15 éves fiú, aki rendkívül aktív és kreatív elme, csak közben minden tanulnivalót hanyagol, így elit gimnáziumi pályafutása veszélybe kerül. A tanárnő egy szép, visszafogott és szomorkás özvegy, az elsősök tanítója – ő lesz Max vonzalmának alanya. A szimpátia ugyan barátilag kölcsönös, ám a fiatalember részéről rajongó, szerelemszerű. Kiteljesedésről nem lehet szó, de minden más esemény és körülmény, ami keletkezik belőle, a történetvezetés gerincét adja, sőt a karakterek konfliktusainak láncreakciószerű érkezését. Maxnak van egy jóval fiatalabb és egy sokkal idősebb (Bill Murray) barátja is, ők üde színfoltok a jellemkörnyezetben, bele is keverednek mindenbe.

Nehéz behatárolni az író-rendező Wes Anderson (Holdfény királyság, A Grand Budapest Hotel) korai alkotását, vígjáték és dráma között ingázik, és a hangulata, atmoszférája is nagyon különös, sajátos stílusú – de ráhangolódás után élvezhető, a vége-feloldás pedig konkrétan szép. Tartalmáról bővebben itt olvashattok, egész jól összefoglalva a történet első két harmadát. Erőssége éppen az egyedisége, ideértve a karaktereket is.

.

És ezzel véget is ért a könnyednek ható filmek sora, ezt követően már csak nehezebb, mélyebb darabok illenek a témába. Átmenetnek beúsztatjuk az Elégiát, mert az elejéből akár úgy is tűnhetne, hogy valami vígjáték kerül terítékre – ám nem azt az irányt követi.

.

Elégia (Elegy, 2008)

David Kepesh (Ben Kingsley) 50 fölötti művészeti kritikus, tanít az egyetemen is, és számolatlan rövid viszonya volt már, akár nála jóval fiatalabbakkal is. Emellett vele egykorú, kiváló formában lévő állandó szeretője biztosítja számára a kényelmes, érzelmektől távoltartó életet. Ezt az állóvizet kavarja föl egy rendkívül vonzó hallgatója, Consuela (Penelopé Cruz), akinek mindig izgató jelenléte nem kíméli a párkapcsolati téren komolytalan Kepesht: a szexuális érdeklődésen túl érzések is jönnek-mennek, nagy a dilemma.

Érzelmes darab, melynek fókuszában nem elsősorban tanár és diák, hanem idősebb férfi és fiatal nő meghitté váló kapcsolatának kibontakozása és alakulása áll. Az agglegény, korban, „mennyiségi tapasztalatban” jár a lány előtt, diákja viszont érzelmileg sokkal érettebb. Szeretik egymást. Ezt veszi körül a férfi többi emberi kapcsolata, melyek fontosságáról egészen a film utolsó negyedéig nem is kapunk teljes képet. Abban a negyedben derül ki minden: kinek mit jelentett a másik. A felmerülő problémákat végig pontosan, élesen mutatja be az élvezetes, meglepni képes forgatókönyv. Listánkon a legerősebb jellemei és történetük szempontjából.

.

A Teacher (2013)

Középiskolai tanárnő titkos viszonyt folytat egyik diákjával, melynek leginkább a szex és némi közösen eltöltött idő az alapja. A fiúnak minden szempontból tetszik a dolog, kényelmes, kellően felületes, érzéki. A csinos tanárnő is élvezi, viszont kezdi elveszíteni a fonalat. Egyrészt apró jelekből érzi, hogy bajba kerülhetnek, ha folytatják, mert lelepleződnek. Másrészt nincs vele tisztában, mit jelent neki a fiú. A néző persze látja, hogy afféle függőség hajtja hozzá, ugyanis olyan mértékben üres és hátrahagyott az érzelmi és szociális élete, hogy minden alkalom a fiatal férfival számára maga a szabadság és élete egyetlen valódi tartalma – még ha oly felszínes is a kapcsolat.

A film néhány napsütötte jelenetet leszámítva komor, távolságtartó, és folyamatosan jelen van egy hiányérzet – ami furcsamód jól illik ahhoz, hogy a nőben is súlyos és folyamatos a hiány érzése, melyet újra és újra elnyom a szeretőjével való találkozgatással. A szexualitás megjelenítésében változatos, de visszafogott, ugyanakkor egyértelműen utal jelentőségére: állandóan visszatérő elem, hiszen ez kapcsolatuk váza, motorja. Vesztét nem a helyzet veszélyei okozzák, hanem az ő kontrollálatlan reakciói, amik éppen menekülő jelleméből adódnak. Mivel átérződik a tanárnőnk tehetetlensége és zuhanása, kifejezetten lehangoló a film, nem egy romantikus esti házimozi – ha ez a mélybe húzás volt a célja, azt eléri.

.

Egy botrány részletei (Notes On a Scandal, 2006)

A két szálon futó történetet egy idős középiskolai tanárnő, Barbara (Judi Dench) narratív naplóírásából, és az újonnan érkező fiatal rajztanárnő, Sheba (Cate Blanchett) szemszögéből ismerjük meg. Egyfelől az ő összebarátkozásuk kapcsán, másfelől Sheba tiltott viszonya mentén. Bár családja van, mégis összejön egy 15 éves(!) diákjával, amit persze éppen Barbara tud meg. Elsősorban érzéki kaland ez a két szerető számára, és szükségszerűen véges, azonban azon áll vagy borul minden, hogy Sheba képes-e uralkodni magán. Szánjuk őt, de férje teszi majd föl a nagy kérdést, amit ő nem fogalmazott meg magának. Barbara pedig segít rajta, ám közel sem az empátia vezeti. Ebben a történetben senki sem lehet teljesen őszinte, ezért a sötét titkok már hamar nagy vihar közeledtét jelzik a nézőnek. Családi életétől megfáradt, csábításnak engedő fiatal, sugárzó nő szerepére tökéletes választás volt Blanchett.

A Zoe Heller sikeres könyvéből készült dráma rendkívül erős a konfliktusok halmozásában, a jellemek közti feszültségkeltésben. Különös hangulatáért Philip Glass csak rá jellemző zenéje is felel. Kiemelkedő darab, műfajában és témájában is, érdemes rászánni a másfél órát.

.

Loving Annabelle (2006)

Katolikus gimnáziumba kerül a „nehezen kezelhető” lány, Annabelle (Erin Kelly). Szép, érdekes és visszafogottságában is igen vonzó. Lányotthonról lévén szó, az igazgató arra kéri a megbízható irodalomtanárt, figyeljen az új növendékre, rossz hatással lehet a többiekre. Ám a figyelem kétirányúvá válik, Annabelle érdeklődve fordul gyönyörű tanárnője, Simone felé… (Diane Gaidry)

Érzelmes történetvezetéssel érzékeny témára tapint lassan és értő módon. Türelmes az indítást, a kibontakozást illetően, érezzük ezáltal a vívódást, és ami fontos, meg is értjük, semmi nem indokolatlan. A két fő karakter egyre jobban vibrál együtt, a mellékszereplők a maguk változatosságával együtt járulnak hozzá mindennek a kialakulásához – nincs egy fölösleges szereplő sem, kellő időt fordít a film Simone-nak a barátjától történő elhidegülésére is.

A szexualitás ábrázolása fokozatos, és csak indokolt mennyiségben történik, ugyanis a kezdeti közeledést kísérő belső ellenállás, küzdelem közepette az érzelmi szálak hangsúlya alapvető – az érzékiség csak mint szükségszerű jelenik meg és teljesedik ki. A csúcspontja szép, nem nyújtják el öncélúan, nem fordul kvázi pornográfba (ellentétben pl. az Adél életével).

A zenék meglepően igényesek, bár váltakoznak az iskolás időket idéző, érzelmes-gitáros dalok a hangulatkeltő, finoman aláfestő ambientekkel. Összességében a Loving Annabelle egy különleges, romantikus szín a tanár-diák palettán, és nem csak leszbikus irányultsága miatt. Listánkon a legerősebb az érzelmes érzékiségben.

A másságot megemlítő filmekre további példákat magazinunk korábbi listájában is találsz.

.

Kísértés (Breath In, 2013)

A tanuló: középiskolás cserediáklány, Sophie (Felicity Jones). A tanár: Keith (Guy Pierce), a lány iskolájában tanít zenét, egyúttal a Sophie-t befogadó család feje is. Nem csupán rokonlelkek, hanem művészek is. Érzékenységük rátalál a másik hullámhosszára, amely tekintetekben, gesztusokban és a zenében kezd egyre erősebben vibrálni… Persze nem csak ők ketten léteznek, ott van még Keith felesége  és lánya, sőt a közös osztálytárs, aki inkább az új lányra hajt. Instabil alaphelyzet, titkolózás, ébredő szenvedélyek és indulatok.

Az eredeti cím belégzést jelent, ami a film egyik szimbolikus kulcsjelenetére utal, ahol a családba fogadott cserediáklány ellazítja a hangversenye előtt feszült férfit – pusztán a jelenlétével és pár szóval. Ez egyébként az egyik erőssége is a forgatókönyvnek: jelenetek, amelyekben alig akad párbeszéd vagy cselekvés, mégis horderejük van.

A zene kulcselem: a szereplők elnyomott, szavakba nem burkolható szenvedélyének nyelvezeteként működik. A szexualitást a kibontakozni vágyás feszültségébe rejtve jeleníti meg a film: nem teljesedhet ki, annyi idejük nincs, viszont a vonzalom elindítja őket az érintések útján, amelyek már – ott és akkor – önmagukban döntő jelentőségűek.

A botrány így is elkerülhetetlen. Mindezt sajátosan minimalista módon bontja ki és szemlélteti, mégis az összes szereplő érzelmét teljesen megértjük. Listánk legérzékenyebb és legfinomabban kivitelezett műve a Kísértés, és pluszpont is jár neki a jól működő szinkronért.

.

8+1. A zongoratanárnő (Le pianiste, 2001)

Minden tekintetben a legsúlyosabb darab e témában – a szlengből átvett beteg kifejezés használata abszolút jogos lehet, már a felmerülő pszichológiai problémák kapcsán is. A címszereplő hölgy ugyanis egy érezni képtelennek tűnő zongoratanárnő, akiben valamit meglát egyik fiatal felnőtt tanítványa, és fejébe veszi, hogy meg is hódítja. Gyorsan kiderül, hogy a hagyományos módszerek nem felelnek meg a nőnek, a férfi mégsem tágít.

Erika Kohut negyvenévesen pornómozikba jár és anyjával él egy lakásban, ott derül fény sötét titkára és fantáziáira, amikor felmegy hozzá tanítványa. Innentől borul minden, a konfliktusok és a perverzió a szunnyadó őrület felszakadását követik – és még mindig akarják egymást, csak egyik sem érti, hogyan. Már a néző sem.

Ez a kétórás francia-osztrák dráma az életkedvedet is elveheti, ezért csak a nagyon kíváncsiaknak ajánljuk.

*

Ha ismersz még a témában releváns filmeket, ne habozz megírni nekünk kommentben itt
vagy Facebook posztunk alatt! 

.

Képek forrásért kattints rájuk. Kezdőkép: telegraph.co.uk

.