Ben Affleck a főszereplője, rendezője és forgatókönyvírója is Az éjszaka törvénye címmel a mozikba kerülő filmnek. A történet nagyrészt a szesztilalom alatti korban játszódik, és teljes egészében olyan, mintha a 90-es években írták, forgatták és vágták volna. Csak valamiért 25 év kallódás után  előkaparták  valahonnan.

A történet egy férfi életét mutatja be, aki a háborúban lelkileg megtört, és már nem foglalkozik azzal, hogy mi az, ami helyes a társadalom és a törvények szerint. Csak a saját értékrendszerében hisz, nem szeretne senkit sem szolgálni, csak élni az életét, és kisebb rablásokból megkönnyíteni a hétköznapokat. A számításaiba azonban hiba csúszik, amikor egy maffiavezér szeretőjébe szeret bele, akit Sienna Miller játszik, és akivel a hírek szerint egy nap 9 órán át vettek fel szexjeleneteket, aminek végeztével Miller kisasszony már nem bírta ki könnyek nélkül a melót.

A dolog már elméletben is ott hibádzik, hogy ha több helyszínen vesznek fel jeleneteket, akkor sok szünetet tartanak, elutaznak egyik helyszínről a másikra, utána beállítják a fényeket, elpróbálják, hogy az egész hogyan fog kinézni. Megdöbbentő lehet elsőre a 9 órás szexforgatás, de a néző azt gondolhatja, hogy igen, biztosan nagyot fog ütni a vásznon. Nem sikerült. Az a néhány másodperc, főként ruhában történt maszatolás már a 80-as években sem volt hatással a nézőkre, nemhogy 2017-ben, amikor Affleck már farkat is villantott a Holtodiglanban. De ennyi csalódás még kibírható lenne, nem ez a legnagyobb probléma.

A film egésze alatt történő száraz narráció is annyira a 90-es éveket idézi, hogy az ember arra számít, hogy valami csavarral fog járni. Azonban egészen egyszerűen csak az időugrások közötti történteket mutatja be, nehogy a a moziba beülő Marika néninek gondolkoznia kelljen egy percre is, hogy mi is történhetett néhány hónap/év alatt a főszereplővel.

Affleck filmje korhűen mutatja be a korszak stílusát, tárgyait, egyszerűen minden tökéletes, gratulálni lehet a jelmeztervezőknek és a kellékeseknek. A kameramozgások és a vágások viszont itt sem tükröznek semmilyen újdonságot. Ismét a 25 évvel ezelőtti filmekben megszokott ritmust és kameraállásokat kapjuk. Persze, ha a történettel minden rendben van, akkor nem is kell ennél több, mindenki láthatott már rissz-rossz 3D-s mozit, és jól felépített 2D-set is, mint például az éppen most a mozikban játszott A számolás jogát.

Azonban Affleck filmje hullámzó. Vannak ugyan kifejezetten jó pillanatok, amikor a néző szinte elhiszi, hogy attól a ponttól beindul a történet, és fokozott érzelmek, izgalmak fogják várni. Be kell azonban látnia, hogy maga a pillanat volt az igazi izgalom és már el is múlt. Újra vissza kell rázódni az avitt történetmesélésbe. A filmzene sem javít a dolgon, egyetlen hangeffekt sem nyújt emlékezeteset, egyszerű aláfestője csupán a történetnek.  Mivel a központban végig a színész-író-rendező áll, aki ráadásul nem teljesen hihetően alakítja a kis-főnök gengsztert, ezért a többi karakter kidolgozatlan marad. A színészek  is csak a kötelezőt hozzák.

Ajánljuk mindazoknak

• a férfiaknak, akik szeretik a gengszterfilmeket, de azért a barátnőjüknek is kell egy kis romantika
• akik imádják a 90-es években készült filmeket
• akik nem szeretnek gondolkozni a filmeken

Nem ajánljuk azoknak

• akik a tévében a vontatott filmekben a reklámszünetet várják
• akik csak a szexjelenet miatt ülnének be a moziba
• valami nagy élményt szeretnének szerezni a filmtől

A film MAFAB adatlapja

képek forrása: www.mafab.hu

Szerkesztette: Sebő Katalin